Déri Tibor polgármester, Trippon Norbert alpolgármester és Altfatter Adalbert környezetvédelmi tanácsnok együtt tekintették meg és adták át az elkészült Homoktövis Park biodiverz, vadvirágos zöldfelületét.

A két részből álló ágyásban összesen 46 féle növény került elültetésre, ahol megtalálható például a hazánkban három fajtájával is őshonos hunyor, a kékeslila levelű tüdőfű, a fagytűrő, bordó levelű cserszömörce.

Az elültetett növények között felfedezhetjük az igazi méhcsalogató ligeti zsályát, az ősszel virágba boruló őszirózsát, a védett sárga liliomot, vagy éppen a kölnivizek egyik alapanyagát, a kerti izsópot is.

Az ültetésnél fontos szempont volt, hogy megjelenjen a sokszínűség, ezért elnyújtásra kerüljön a virágzási időszak, így az őshonos fajok mellett egyéb dekoratív növények is felfedezhetőek az ágyásokban. A növények mellett minden Vadvirágos Újpest keretein belül létrehozandó biodiverz zöldfelület “kötelező eleme” a rovarhotel, ami otthont nyújt a méheknek, pillangóknak és különböző rovaroknak. A Homoktövis Parkban két ilyen rovarszállót találhatunk, amit már birtokba is vettek a kis élőlények.

A Vadvirágos Újpest célja, hogy városi környezetben olyan vadvirágos rétek létesüljenek, melyek elősegítik a biodiverzitást változatos növénytársulásokkal, hazánk klímáját kedvelő, őshonos fajokkal is, élőhelyet és táplálékot biztosítva a milliószámra pusztuló beporzó rovaroknak.

A program emellett szemléletformálásról is szól, amely által közelebb kerülhet a városban élő emberek számára a természet, a zöld gondolkodás, a saját lakókörnyezetük élhetőbbé tétele. Pont ezért nem csak zöldfelületek létrehozása a cél, hanem olyan programok és egyéb kezdeményezések elindítása, ami segíti a helyi lakossággal megismertetni a zöld gondolkodás alapjait, megmutatni nekik azt, hogy miért is fontos, hogy a betondzsungelek helyett élhetőbb lakókörnyezet valósuljon meg, kisebb vagy éppen nagyobb zöldfelületek segítségével.

A Homoktövis Parkban elhelyezésre kerültek információs táblák is, melyeken nem csak a programról tájékozódhatnak az érdeklődők, hanem megismerhetik és a fotók alapján meg is kereshetik az elültetett 46 féle növényt. Ha pedig részeletesen szeretnék megismerni a virágokat, akkor a növényismertető táblákon elhelyezésre került QR -kódok segítségével rögtön ellátogathatnak az online oldalra, ahol plusz információkhoz juthatnak.

A program keretein belül idén még Újpest-szerte újabb zöldfelületek kerülnek létrehozásra, a munkák már megkezdődtek a Megyeri úton és a Bőröndös utcában a református templom melletti sétányon. További helyszínek is tervben vannak,  lesz biodiverz zöldfelület például a Tél utcában, a Pozsonyi úton a Shell benzinkútnál, a Görgey utca járda melletti részein és még számos további helyszínen.